Energiatakarékos izzó (20 W*)
2010.08.11. 20:19
Hosszú élettartamú energiatakarékos izzó
Mivel már nem sokáig kapni 100 Wattos hagyományos izzót és mert energiát lehet velük spórolni, a lakásban sorra cseréljük az izzókat ilyen, és ehhez hasonló energiatakarékosokra. Egyszer, évekkel ezelőtt vásároltunk egy hasonló izzót, ám gyorsan ki is vettük, mert annak még volt "bemelegedési ideje". Ennél szerencsére nincs, vagy nem vettük eddig észre. Az izzóval semmi gond, működik szépen. Reméljük betartja a dobozon lévő ígéretet, azaz addig bírja, mint 6 hagyományos égő. 10/10
Talán majd egyszer utánnaszámolok, hogy valóban mennyit is lehet ezzel spórolni. A dobozon lévő okosság szerint minimun 80%-ot.
*Ennek a fényereje megegyezik a 100 Wattos hagyományos izzó fényerejével.
Nestlé Aquarel szénsavas ásványvíz (1,5 l)
2010.08.11. 19:48
"Cédrus" szén-dioxiddal dúsított forrásvíz
Elsősorban azért vettem meg, mert ez volt a legolcsóbb az üzletben :D. Egyébként régóta érdekelt, hogy milyen lehet. Sokszor láttam, mikor 0,5l-es vizet akartam venni, de a kicsit "családbarát", nagyon barátságos, színes csomagolás elvette tőle a kedvem, de most ez nem érdekelt. Annyit még a külsőről és a csomagolásról, hogy masszív a palack, tehát nem horpad be könnyen és a címke könnyen leszedhető.
Nagyon kellemes ízű, jobb, mint az eddigiek. Azt, hogy idővel veszít a "buborékokból" nem olyan rossz, mint más vizeknél.
Egy kisebb kirándulásra vittem ezt magammal, a nap folyamán megbarátkoztam a csomagolással, máskor is meg fogom ezt venni.
Természetesen 10/10.
crystal clear szemüvegtisztító csomag (1 db kendő + 30 ml folyadék)
2010.08.07. 18:55
Lencsetisztító(?) spray
Céltudatosan mentem az optikába, ahonnan a szemüvegemet vettem: tisztító spray és -kendő. Kértem is őket, az eladó mondta, hogy a kettőt együtt is megvehetem egy praktikus kis átlátszó dobozban. Megvettem. Otthon leveszem a szemüvegem, fújom rá a cuccost és letörlöm. Törlöm...törlöm...fújom, törlöm... Az eredmény egy katasztrófa. Ilyen maszatos még sose volt egyik szemüvegem se az eddigi 5 közül. Mérgesen mentem lemosni róla a maszatot. Miután lemostam a csap alatt meglepődten láttam, hogy csillog-villog. Nahát! Miért nem írták rá, hogy utána öblítsem is le?!
No mindegy, elhasználtam így. Közben valahol találtam egy cikket, hogy mi a leghasznosabb lencsetisztító folyadék. Víz és mosogatószer* egy pumpás adagolóba töltve. Miután kiürült a vásárolt adagolóból a cucc, elmentem egy százforintos boltba, ahol az üzlet nevéhez hűen 100 forintért vettem 0,5l mosogatószert. A mosogatószeres oldattal ugyanazt a tisztító hatást értem el, mint a maszat-spray-vel. Igaz, szárazon még nem próbáltam, mert hozzászoktam, hogy csapnál mosok szemüveget.
A termékhez tartozik még a kendő meg a kis dobozka. Ezekkel semmi gond, a kendőt már kimostam egy párszor (nem mosógépben), de még bírja.
Az értékelés: igencsak lehúzom, mert a használati útmutatásban leírt alapján sose lesz tiszta a szemüvegem, és ezzel nem teljesül az elvárásom: „bárhol-bármikor tiszta szemüveg”.
4/10 – nem venném meg még egyszer, nem is ajánlom senkinek. A kendőt külön is meg lehet venni.
*Azt tanácsolták, hogy a hiper-szuper csodazsírmágneses, kézkímélős, űrtechnológiás varázslatokat hagyjuk, a legegyszerűbb szerre van szükség.
Circuss Crackers (200 g)
2010.08.07. 17:31
Mákos kréker
Pontosabban mákos-szezámos kréker. A csomagolásra rátekintve azt hittem, hogy valami kis hazánktól távol lévő országból származik. Ennek utána is néztem, de csak az egyik nem magyar nyelvnél van feltüntetve egy olyan, hogy „EU”. Annyi derült még ki, hogy a Lidl-ből van, több nem. De nem is érdekel különösebben, ha tudod → komment.
Kibontom. Megjegyzem, nem lehet szépen kibontani, a csomagolás szanaszét szakad. Tálkába kiöntve a legpraktikusabb. A kis karikák kicsit zsíros tapintásúak, de a nagyobb márkáknál is ez a helyzet. A kekszecskék jól néznek ki, az üzletig és a hazáig való szállítás próbáját is kiállta: alig volt benne törött darab. Azt hinnénk ennek az az ára, hogy kőkemény szikladarabokat lapulnak a csomagban, de nyilván ha így írom akkor nem.
Nagyon finom volt, mind a mák, mind a szezámmag kiérezhető benne. Ezek nem ragadtak bele a fogamba, és nem is néztem ki úgy, mint aki mákos tésztát evett. Nem tudok erről többet írni, finom volt, tetszett, bár kicsit izgat, hogy honnan származik pontosan.
Az eredménye: 9/10
Right Guard stift (50 ml)
2010.08.06. 15:40
Izzadásgátló deo stift
Ezt ma vettem az egyik drogériában. Már másodjára veszem ezt, mert bevált. Mikor először láttam a TV-ben ezüstös izzadásgátlót nagyon kíváncsivá tett, hiszem akkor is tudtam, hogy az ezüst gátolja a baktériumok szaporodását (vagy valami ilyesmi). Később megjelent ez a termék. Ezt csak úgy kaptam, és nagyon kíváncsi voltam rá.
A csomagolása szerintem teljesen rendben van, a fényesen csillogó díszítés nagyon tetszik rajta. Amit most vettem, még mindig a "NEW", matricával árusítják, pedig több hónalja, akarom mondani hónapja a piacon van. Ezen a kis matricán az is szerepel, hogy 48 órás védelem, amitől én személy szerint hülyét kapok. Normális ember 24 óránként fürdik, akkor úgyis lemossa, a francnak kell a 48 órás védelem (láttam már ennél hosszabb védelmet ígérő terméket is o.O ). No lépjünk tovább. Ebben is megtalálható a kupak alatt még 1 kupak, ami nagyon hasznos, mert így aki kibontja, hogy megszagolja még véletlenül se fogja megtapicskolni (vagy épp használni). Több illatban is kapható, kiválasztottam egy nekem tetszőt. Igazából lényegtelen az illat, hiszen miután használtam már egyáltalán nem érzem, max. aki közel kerül hozzám az veheti észre.
Jöjjön a lényeg: a hatása. A valaha használt izzadásgátlóim közül ez az első, amelyik ér is valamit. Használtam különféle dezodort, stiftet, roll-ont meg kitudja mit... ezek sorra kudarcot vallottak, mindig mást vettem. Egy időben megállapodtam a "fa" dezodorokkal, de ez annál sokkal jobb. Ülhetek buszon, biciklizhetek napsütésben (mintha csak azt mondanám: lehet napsütés, szél, eső... de a hajam... :D ) de a hónaljam nem izzad. Kár, hogy mindenhol máshol igen :/.
Az, hogy 10/10, nem kérdés. Mindenkinek bátran tudom ajánlani. Kb. egy árban van az összes stifttel (kivéve a nagyon márkásokat).
További képek: elülső cimke; hátulsó cimke.
(Megj.: a csillogás nem látszik a szkennelt képen. Teljesen fekete a csomagolása.)
Wetclean (12 db)
2010.08.05. 21:25
Lencse tisztító törlőkendő
Ezt egy kisebb üzletben vásároltam, kíváncsiságból. Ködmentességet, és antisztatikusságot ígér. A papírdoboz 12 atombiztosan lezárt kis tasakot tartalmaz, amelyek kinyitása egy kis erőfeszítést igényel. A kibontást követően versenyt futok az idővel, hiszen úgy párolog el belőle a nedvesség, mintha a sivatagban kiöntenék egy kulacs vizet (szintén nem csináltam még ilyet, de ehhez tudom hasonlítani :D ). A kendő(cske) alig nagyobb egy bankkártyánál, és elég vékonyka. De ha sikerül beosztanom a párolgási időt, akkor csíkmentesen tisztává varázsolhatom a lencsémet. A ködmentességet egyszerű volt tesztelni, ráleheltem és az 1-2 másodpercen belül el is tűnt. a pára Talán valamit érezni az antisztatikusságból is: kicsit tovább áll ellen a porszemcséknek, mintha mással tisztítanám.
Csak 1 pontot vonok le a maximális pontszámból, mert kicsi és vékony a kendő (-0,5 pont), valamint gyorsan kiszárad (-0,5 pont). 9/10
flink & sauber (50 db)
2010.08.05. 20:58
Szemüvegtisztító kendő
A Rossmannban járva megláttam ezt és gondoltam kipróbálom, mert a sima szemüvegtörlő kendőm esélytelen a zsíros maszatokkal szemben.
A dobozzal semmi probléma, nagyon praktikusan, egész kis tasakokba vannak légmentesen lezárva ezek az alkoholos kendők. Ezen kis tasakocskákban egész nagy méretű, vastag és nedves kendők bújnak meg. Az alkohol előnye is és hátránya is. A zsíros foltokkal simán elbánik, ám nagyon erős illata - inkább szaga - van. Tisztítás szempontjából hagy némi kívánnivalót maga után, mert nem nyújtja a "csíkmentes ragyogást." A szemüveget feltéve ez nem látszódik, ám ha leveszem és szemügyre veszem, akkor látom a kendő irányának előzményét (nem, nem vagyok kocka :D ).
A tíz pontból levonok 4-ett, mert: bűzlik tőle a kezem; bűzlik a szoba ahol használom; csíkos marad a lencse (-2 pont). 6/10
Orbit White Fresh Mint cukormentes rágógumi (10 db-os)
2010.08.05. 20:38
A nevében nem vagyok 100%-ig biztos.
Képet egyelőre nem tudok felrakni, mert már nincs egyben a csomagolása ('netről pedig nem fogok berakni).
Ezt csak azért vettem meg, mert nem volt a kedvenc rágómból a boltban. Régebben ezt a rágót vettem mindig. Ebben csak az nem tetszik, hogy a külsején a bevonó kemény. Majdnem olyan, mintha egy tojást törnék szét a számban (nyilván nem csináltam még ilyet, de ehhez tudnám hasonlítani). Az ízét tartja (nem a végtelenségig persze), az állagát is.
1 pont levonást kap a "tojáshéj" miatt. 9/10.
Dunakavics
2010.08.05. 20:22
Dunakavics - pörkölt földimogyorós cukordrazsé
Önszántamból nem szoktam megvenni ezt az édességet, kapni szoktam. Régen nagyon szerettem, ma is szívesen fogyasztom. Szeretem a mogyorót, és régen a cukorkát is szerettem, így ez tökéletes párosítás volt számomra. Könnyen szétroppan a szájban, a mogyoró és a cukorbevonat is finom. De csak így együtt jó, ha az ember csak szopogatja, akkor kellemetlen lehet a mogyorón rajtamaradt barnás réteg. A zacskóban találni ilyen kis cukordarabokat azzal a bizonyos réteggel, ill. kőkemény cukordarabkákat is (nem érdemes a szétrágásával próbálkozni).
Összességében szeretem ezt az édességet, már csak azért is, mert magyar. Nyilván a gyártás során nem tudják kikerülni a kisebb-nagyobb kemény cukordarabokat és azt, hogy az a réteg ott legyen, ezért csak 1 pont levonást kap. Azaz: 9/10.
S-Budget "Pannon-aqua" ásványvíz (2 liter)
2010.08.04. 13:29
S-Budget szén dioxiddal dúsított természetes ásványvíz
Ez az a bizonyos itthoni favorit. Az ízével semmi gond, a "buborékokat jól tartja". Felbontás után a hűtést nem szereti, de ez alól szerintem egyik ásványvíz sem kivétel. A címke erről is könnyen levehető. Masszív PET palackba van zárva ez az ásványvíz, ez megint nézőpont kérdése, hogy jó-e (praktikusság ↔ környezetvédelem). Szerintem az emberek nem rohangálnak kétliteres palackokkal, így lehetne vékonyabb is a palack.
Ezért lesz ez: 9/10
Tesco Pannon-Gyöngye szénsavas ásványvíz (1,5 liter)
2010.08.04. 13:14
Tesco Pannon-Gyöngye szén-dioxiddal dúsított természetes ásványvíz 1,5 l
Ezt hétfőn kaptam, a Tesco PET palack / ALU visszaváltó akciójában (zoldtesco.hu). Nem számítottam sok jóra, de kellemesen csalódtam. Az itthon fogyasztott ásványvíz minőségét hozza (köv. bejegyzés). Az erejét egy idő után elveszti, talán valamivel korábban, mint az itthoni favorit. A palack elég spórolós, ami egyrészt jó, mert kevesebb műanyagot kell felhasználniuk, de rossz is, mert az üres vagy félig üres palack könnyen összenyomódik. Ami tetszik még, hogy könnyen lejön róla a fólia (amin a vonalkód stb van).
Ezeket figyelembe véve a termék : 8/10
Sir Morton Earl Grey fekete tea (20 filteres)
2010.08.04. 13:07
Ezt is tegnap vásároltam, ugyancsak a helyi Tescóban. Az érettségi alatt elég sokat ittam belőle, hogy jobban tudjak tanulni. Nem tudom megmondani, hogy segített-e vagy sem, mindenesetre jól esett meginni 1-1 pohárral délutánonként tanulás előtt. Ma is megiszok belőle hetente 1-2 bögrével. Ha melózni megyek, akkor is iszok 1 bögrével.
Szerintem szép doboza van, és úgy látom, hogy a papírral is spórolnak benne. Ez mindenképp pozitívum. A filterben nincs fémkapocs. Ezt csak azért írom le, mert egy gyümölcstea dobozán ez külön fel volt tüntetve, biztos jelent valamit (mondjuk aki érzékeny a fémekre vagy nem tudom...) Készítettem már 0,25 l - 0,5 l vízzel is, mindig finom tea lett belőle. A filtert berakom a bögrébe, jön rá a forró víz, áll 5 percet majd 0,25 literenként 2,5 kanál cukrot és ugyanennyi citromlevet adok hozzá. Én így szeretem.
Aki az édes teákhoz van szokva, annak valószínűleg nem fog ízleni, mert kicsit keserű íze van. Ez direkt ilyen, ez a jó benne.
Ami nem tetszik benne az a (néha csupán minimális mennyiségű) "zacc" ami a bögre alján marad. Illetve az üres dobozban is van 1 csipetnyi belőle. Ezért lesz ez: 9/10
Wrigley's spearmint rágógumi (10db-os)
2010.08.04. 12:39
Mentaízű cukormentes rágógumi édesítőszerrel
Tegnap vásároltam a helyi Tescóban. Ha tehetem, mindig ezt a rágót veszem meg. Igaz, most drágább lett kicsit, de még mindig olcsóbb, mint az Orbit bármelyik rágója. És ez sokkal puhább az Orbitoknál, az íze kb. ugyanaddig marad meg, és az állaga is ugyanaz szétrágás után. Azért szeretem, mert olcsó és puha.
Semmi kifogásolnivaló nincs benne. Éppen ezért lesz: 10/10